„Szerencsére” a bekezdés elején feltett kérdést egyre felkészültebben válaszolják meg az érintettek. A gyerekek sok családban ugyanolyan komplett kis kívánságlistát állítanak össze, mint karácsony előtt: a kisebbek a magától értetődőnek tekintett édességcsomag mellé bejegyzik a különböző plüssnyuszikat, -barikat és csibéket. A nagyobbak inkább CD-t, kiegészítőket „rendelnek”. Népszerű ajándékok az élő szimbólumok, a pár napig szeretgethető kisnyuszi, kiscsibe, kiskacsa, kiknek léte érvényét veszíti az ünnep múltával, s átmeneti gazdijaik gyakran ahhoz sem veszik a fáradságot, hogy a szaporodó gyűjtőpontokra elvigyék a vétlen élőlényeket, hanem csak úgy eleresztik valahol, ha megunták őket.

A húsvét mint ajándékozási alkalom, torz és monoton átfogalmazása a XXI. század elején, s elsősorban a nagyvárosi létben érvényét veszítő hagyománynak. A városban csak a kirakatokon látszik, hogy közeleg a húsvét. Hiszen mi is maradna a csokivigaszon és a harmincnegyedik pár fülbevalón túl, ha nem jön át senki locsolni, ha nincs, aki megmutassa a tojásfestés, a sonkafőzés trükkjeit, ha a húsvét a legtöbb embernek ugyanolyan, családi traktával tagolt szabadnap, mint a pünkösd vagy a karácsony? Nem beszélve a kakaslövésről, a tűzszentelésről, a Pilátus-verésről: megannyi kihalóban levő húsvéti közösségi hagyomány. Már nem tudjuk, mit tudnánk együtt, közösen csinálni ezen a napon, ezért izoláltan igyekszünk ünnepelni, egyre kevésbé sejtve, hogy mit is.

Az ajándék persze hajdan is szerepelt a húsvéti hagyományok palettáján, de formáját és tartalmát tekintve is eltért a fogyasztói változattól. Ilyen ajándék a húsvétot követő fehérvasárnapon küldendő húsvéti komatál, amelyben – tájegységenként változó összetétele mellett – mindig volt húsvéti tojás, kalács, kis üveg ital – e sorok szerzőjének családja házilag készített tojáslikőrt kapott ajándékba. A forma tehát némileg az archaikus redisztribúcióra emlékeztet bennünket, a tartalom legfőbb vonása pedig a kölcsönösség: a megajándékozott kivett a komatálból egy tojást, s két másikat tett a helyére.

Ez utóbbi már annak a pár napra eluralkodó trendnek a része, amely karácsony és húsvét alkalmára az otthont is feldíszíti. Igen ám, csakhogy a hagyomány eredeti forrása, a skandináv-németalföldi származású lakásdekoráció elsősorban saját kezűleg készített díszekkel „dolgozott”, a legszebbeket ráadásul évről évre, sőt generációról-generációra megőrizve. Tény és való, hogy ilyenkor eluralkodik a lakásbelsőn a sárga és a világoszöld, de erre a célra a régi terítők, tojásfüzérek, ablakdíszek kiválóan megfelelnek. Vigyázzanak a saját kezűleg barkácsolók, nehogy több pénzért szerezzék be a méregdrága hobby-boltokban a dekorációs alapanyagokat, mint amennyibe maga a kész alkotás kerülne!

Sajnálatos, hogy már a ma ötven-hatvan esztendős generáció sok tagjának magától értetődő, hogy hagymahéj helyett vegyi készítményekkel, készen kapható matricákkal díszíti a tojásokat.

Ez a remek megoldás anyáink hőskorában terjedt el, és ma is számos családban uralja a közös előkészületeket, holott a természetes alapanyagokkal – hagymalevéllel, zöld dióhéjjal, gubaccsal, vadalma, vadkörte héjával – elérhető színárnyalatok nemcsak ökológiailag szelídebbek, de szebbek is, mint a harsány ipari árnyalatok.

A Télapó, a Jézuska és a húsvéti nyuszi deformált marketing-ikonjai segítenek bennünket abban, hogy a téli depresszió sötét hangulatú hónapjait ajándéközönnel és csokoládé-áradattal enyhítsük. Mostantól az idei fürdőruha-kollekció és a legújabb barnítókrém megjelenéséig nemigen lesz fölkent alkalmunk a nevesített vásárlásra.

A húsvét nevének eredete a héber „pészah”: maga a szó elkerülést, kikerülést jelent. Aki teheti, kerülje el a marketingrutinnal kiépített húsvéti vásárlási csapdákat, és összpontosítson inkább a tavaszünnepre, a negyvennapos böjt lezárására, a feltámadásra, az újjászületésre a csokoládé helyett a sokkal több örömet adó napfényre.