Joseph Hibbeln és Norman Salem amerikai kutatók fogalmazták meg 1995-ben először az American Journal of Clinical Nutritionban azt a hipotézist, hogy az omega-3 hiánynak oki szerepe lehet a depresszió, a mániás-depresszió, és a szülés utáni depresszió kialakulásában. A halfogyasztás mértéke és a depresszió gyakorisága közt szoros, fordított irányú kapcsolatot mutattak ki.

1998-as adataik szerint az USA-ban 24 kg az évente egy főre jutó tengeri eredetű táplálék, Németországban 13 kg, míg Japánban 73 kg. Ennek megfelelően az USA-ban a lakosság 3%-a, Németországban 5%-a depressziós, míg Japánban csak 0.1%: a különbség harmincszoros-ötvenszeres. A szerzők –az addigi szórványos kutatási adatokat összefoglalva – rámutattak, hogy az agysejtek egymás közti finom, összehangolt kommunikációja DHA-ból és EPA-ból felépülő membránokon és receptorokon keresztül történik.

Omega-3 hiány esetén e fontos sejtelemek a rugalmatlanabb omega-6-ból épülnek fel, s így az idegsejtek, s összességében az agy működése károsodik. Hasonlattal élve, olyan ez, mint amikor egy bonyolult elektromos hálózatban zavarok támadnak a hibás csatlakozások miatt.

Hibbeln és Salem publikációjával egyidőben Andrew L. Stoll amerikai pszichiáter német kutató társával azt vizsgálták, mivel lehetne a sok mellékhatással járó un. hangulatstabilizáló szereket, mint pl. a lithiumot, helyettesíteni. E szereket mániás-depresszióban alkalmazzák a betegség kiújulásának megelőzésére.

Döbbenten és hitetlenkedve tapasztalták, írja Stoll a világhírű „Omega-3 kapcsolat” című könyvében, hogy az omega-3 biokémiai tulajdonságai alapján hatásos hangulatstabilizálónak ígérkezett. A mániás-depressziót, vagy másként bipoláris (kétpólusú) betegséget összehasonlítva az unipoláris (egypólusú) depresszióval, sok szempontból másnak, és genetikailag meghatározottabbnak tekintik. Joseph Hibbeln munkatársával 2003-as tanulmányukban azonban kimutatták, hogy a bipoláris betegségcsoport előfordulási gyakorisága ugyancsak a halfogyasztással függ össze.

Míg adataik szerint Magyarországon az évi 15 kg halfogyasztás mellett a bipoláris betegségek 5.5%-os gyakoriságot mutatnak, addig Puerto Ricoban 35 kg halfogyasztással ez 1%-os, Izlandon 115 kg-os halfogyasztással 0.2%-os gyakoriság jár.

Vajon az epidemiológiai adatok sugallta összefüggés igazolható-e depressziós betegeknél? Egy ausztrál kutatócsoport depressziós betegek vizsgálatával már 1996-ban kimutatta, hogy minél alacsonyabb a vérben az omega-3, ill. minél magasabb az omega-6:omega-3 arány, annál súlyosabb a depresszió.

Malcolm Peet angol kutató munkatársaival 1998-ban igazolták, hogy depressziós betegek vörösvérsejtjeiben a kontrolokhoz képest alacsonyabb az omega-3 tartalom. Egy másik vizsgálat megerősítette ezt, és azt is igazolták, hogy ez az alacsony omega-3 fogyasztással függ össze. Egy görög vizsgálatban 2002-ben azt találták, hogy a közepesen depressziósok zsírszövetében 34%-al kevesebb omega-3 található, mint az egészségesekében.

Ha a depresszió összefügg az omega-3 hiányos táplálkozással, akkor vajon az omega-3 pótlása antidepresszáns hatású volna?, merült fel a kérdés. Mivel a nem szabadalmaztatható omega-3-ban nincs üzlet, antidepresszív hatásának kutatásában a gyógyszeripar milliárdos antidepresszáns piaca miatt ellenérdekelt, így egyelőre kevés vizsgálat áll rendelkezésünkre, azok viszont meggyőzőek, vallják a terület kutatói.

A vizsgálatok szerint az omega-3 csoportba tartózó DHA és EPA közül leginkább az utóbbi hatásos depresszív tünetek kezelésére. A már idézett Andrew L. Stoll és csoportja 1999-ben arról számoltak be, hogy bipoláris betegeknél omega-3 kezelés hatására töredékére csökkent a placebocsoporthoz képest a visszaesések száma, s a nagy kontraszt miatt a vizsgálatot etikai okokból előbb kellett lezárni.

Forrás: Szendi Gábor klinikai szakpszichológus

A cikk teljes szövege idekattintva elolvasható >>