Kapcsolat
Mobil: Cím: E-mail: |
» » » |
+36 30 7262 647 2040 Budaörs, Törökbálinti utca 42/B info@vitaminsziget.com |
SZAKÉRTŐ VÁLASZOL
Találatok száma: 1693 |
Kérdés | 2014-04-29 07:10:50 |
Tisztelt doktor, Kérdésem azzal kapcsolatos lenne, hogy szombat este óta van gyomorfájásom, hol tompa, hol görcsös, hol szúró. Szombaton kezdődött, úgy érzem, kicsit összeettem, mert azt tudni kell, hogy épp egy hete estem át vastagbél-és gyomortükrözésen, és a gyomor szintjén találták a következőket: kis hiatus hernia, GERD LA:A, hypersecretio ventriculi, epés reflux, ki foltos gyulladás, kaptam rá motiliumot, meg refluxont. A vizsgálat után minden rendben ment, óvatosan próbáltam visszatérni az étrendre.(lehet nem sikerült, mert egy - két nap után úgy ettem, mint előtte, vagyis normál étrend szerint). De szombaton kissé összeettem, a zsíros bundáskenyértől kezdve a nyers vöröshagymán át a pici füstölt szalonnáig, és madártejjel, vörösborral fűszeres csirkével, zöldborsófőzelékkel bezárólag,(persze nem egyszerre), de nem túl sok mennyiséget, csak úgy érzem, összeehettem. Aznap elég erős pszichés behatásnak is ki lettem téve, stressz, idegeskedés, dühöngés. Azóta fájdogál a gyomrom, nagyon kis émelygésem van de sem hányás, sem hasmenés, sem láz vagy hőemelkedés nincs. Nincs éhségérzetem, a székletem kevés, de nem tűnik kórosnak,és néha mennek apró szelek. Csak pici főtt krumplit meg almabefőttet eszem. Ön szerint normális, hogy ez szombat este óta nem javult? Meg kellene nézetni? Hisz most volt gyomortükrözésem, de máskor egy gyomorrontás ennyi idő alatt már kezdett helyreállni. Vagy nagyon elronthattam így a tükrözés után? A gyomorszájamnál érzek kis émelyítő nyomásérzést és elég sokat böfögök. Iszom gyógyteákat, elkezdtem a refluxont szedni, de azt sem túl jó éhgyomorra. Mit javasolna, mi lehet ez? Válaszát köszönöm! |
|
babó | |
Válasz | 2014-04-29 11:18:43 |
Kedves Babó! Javaslom, hogy keresse fel kezelőorvosát, ha panaszai nem múlnak. Ezen a fórumon nem tudom megoldani problémáját. Üdvözlettel: |
|
Dr. Gulyás Tamás |
Kérdés | 2014-04-14 12:53:08 |
T.Doktor Úr ! A tanácsát szeretném kérni.Január 2-án elestem az autóm mellett és a kerék a jobb combomat a térd felett becsipte.Mikor felálltam ugy éreztem nincs komolyabb baj,de megröngeneztettem mivel protézis van a térdemben 1 éve.Szerencsére a protézisnek nem lett baja,de a combon csunya dagadt volt elszineződöt,de más probléma nem volt vele. Január végén még mindig meg volt duzzadva megmutattam ujrA Az orvosnak aki lecsapolta,kiderült folyadékkal van feltelve. 4 dcl.folyadékot szivtak le,ami sajnos utána is visszatermelődött ezért hetente kétszer leszivták.Felvettem a kapcsolatot a protézist beültelő orvossal,aki egy bursectomia mütét csinált,de ez sem oldotta meg a problémát,ugyanugy feltellik mint addig.A mütétem Budapesten volt én Nagykanizsán lakom szeretném itt helyben kezeltetni magam, hallottam,hogy a feketenadály tinktura valakinek segitett egy ilyen problémán érdeklődni szeretnék,hogy érdemes e megpróbálni,vagy esetleg valami más gyógymódot megpróbálni. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelette Mózes Erika |
|
Somogyiné Mózes Erika. | |
Válasz | 2014-05-07 00:27:52 |
Kedves Erika! Köszönöm megtisztelő kérdését és bizalmát. Fontosnak tartom, hogy ne csak leszívogassák, hanem az okot kellene kideríteni. Egy helyes gyógymód csak ez után lehet eredményes. Fontosnak tartom, hogy más lehetőséget is figyelembe vegyünk, lehetséges a nyirokrendszer megbetegedése, kérdéses lehet, hogy a szívműködése rendben van-e? – stb…. Nem biztos, hogy a valódi ok, nem a balesetre vezethető vissza. Lehet, hogy egy új kialakult betegség van a háttérben, Ön és kezelő orvosai csak a jelenlegi szimptómát veszi csak elsődleges okként, és ezért nem szabad egyből a balesetnek a javára írni az állapotot. Vannak speciális krémek, amelyek zúzódások kezelésére vannak kifejlesztve, ebbe a kategóriába tartozik a feketenadály is. Szeretettel és tisztelettel: |
|
Dr. Csabai Zsolt Ph.D. |
Kérdés | 2014-04-13 22:14:26 |
Tisztelt Gulyás Doktor! Sikerült szert tennem egy lichen-nek nevezett betegségre.Ezt Ezzel egyidejűen : foghullás,csontritkulás, a szem üvegtest szétesése. Kb. 800.000 Ft ment el családi segítséggel, de alapvetően nincs javulás. Azt kérdezném, hogy mit gondol, az innerlight ital nekem is segítene-e, vagy csak további életszínvonal csökkenést eredményez, mint az eddigi csodaszerek. |
|
B. Márta | |
Válasz | 2014-04-14 09:03:59 |
Kedves Márta! A teljes állapota ismerete nélkül nem javaslom az Innerlightot. Biztos, hogy önmagában nem elég, ártani sem árt. Ez a betegség tipikusan olyan, amit több oldalról, a Blanced Life Medicine szemlélete felől kell megközelíteni. Javaslom, hogy a drgulyas.hu oldalamon olvassa el az ezzel kapcsolatos írásaimat. Üdvözlettel: |
|
Dr. Gulyás Tamás |
Kérdés | 2014-04-08 19:37:19 |
T, Doktor Úr! Köszönöm válaszát az email cimére elküldtem amit tudtam adatot remélem jókat küldtem. Köszönöm előre is majd a válaszát Üdvözlettel |
|
Palóczné Vica | |
Válasz | 2014-05-06 23:55:39 |
Kedves Vica! Meg kaptam, kérem keressen! Szeretettel és tisztelettel: |
|
Dr. Csabai Zsolt Ph.D. |
Kérdés | 2014-04-06 22:50:18 |
Üdvözlöm! Bartholin mirigy gyulladása esetén,a kúpot milyen mennyiségbe ajálja alkalmazni |
|
névtelen | |
Válasz | 2014-05-06 23:53:08 |
Kedves Kérdező! A kúp alkalmazása nem változik a más betegségekkel szemben. Kérem alkalmazza a leírtak szerint. Ha lehetősége engedi, akkor reggelente irrigáljon Grape Vital cseppekkel. Tegyen 100 ml langyos vizet egy irrigátorba és 7-15 csepp Grape Vitalt. Lassan, ha lehet, vízszintes pozícióban irrigáljon. Este pedig alkalmazza a kúpot. Ha kérdése lenne, kérem keressen mobilomon. Szeretettel és tisztelettel: |
|
Dr. Csabai Zsolt Ph.D. |
Kérdés | 2014-04-06 17:04:46 |
T.Dr.Úr! Szeretném kérdezni hogy elég sokat ingadozik a vérnyomásom az utóbbi időbe hetekig 130/7O/72 aztán felugrik 152/72/69-re.Mikor felugrik akkor elzsibbad az arcom és rossz a közérzetem.A háziorvos azt mondta hogy örüljek hogy megérzem mikor felugrik.Voltam ellenőrzésen a kardiologián ott adtak Tesiomint szükség esetén 1/2-et kell bevenni és Frontin napi 3x1-et.Mellette szedek még procoralant 7,5 mg-ost napi 1/2 szemet mert évekkel ezelött volt nagyon sokszor magas pulzusom 120.Szivultrahangon is voltam ott a koromnak megfelelő. Szedek vitaminokat a Vitamin Station termékeit ::C1000, ginkgo biloba,D3, Bio flavone C,Q10 Forte 100 mg, Alga komplex,kurkuma, 400 mg magnézium+B6. Ezeket a vitaminokat meddig lehet szedni, nem nagyon szeretem a gyógyszereket.???? Du-án iszom cékla,s,répa,alma,citrom,méz turmixát.Vacsora semmi. A sulyomból sikerült leadni 14 kg. Nem dohányzom, nem iszom, nem eszem zsiros ételt, főzni oliva olajjal fözök. 60 éves vagyok. Az a kérdésem hogy miért ugrál a vérnyomásom és a vitaminokat meddig szedhetem. A házi orvosom ajánlja a vitaminokat. A gyógyszerek rendbe teszik az ugráló vérnyomást.?? Elnézést a sok irásért. Elöre is köszönöm megtisztelő válaszát üdv. |
|
Vica | |
Válasz | 2014-04-06 19:10:55 |
Kedves Vica! Köszönöm kérdését, és szeretném, hogy több adatot kapjak, ezeket kérném nekem e-mailben elküldeni szíveskedjen. Címem dr.csabai@gmrgroup.eu . Szeretném megértetni, hogy sok adatra lenne szükségem, hogy a szervezete biokémiai pillanatnyi helyzetét felmérjem. A vitaminok és ásványok szedése nap mint nap létfontos a szervezetnek. Szeretném látni, hogy a hasnyálmirigy, a szervezete elsavasodása milyen állapotban van. A vérnyomást természetesen az időjárás is befolyásolja, de ez főleg akkor jelentkezik, ha erre vérnyomást szabályzó gyógyszert szed. A gyógyszerek rendbe teszik-e a vérnyomást? – kérem, az okot kellene megtalálni és megszüntetni, én ezt szeretném! Nem a tüneteket ecsetelni. Várom a további információkat! Szeretettel és tisztelettel: |
|
Dr. Csabai Zsolt Ph.D. |
Kérdés | 2014-04-03 20:13:02 |
Bartholin mirigy gyulladása esetén milyen kúrát javasolna | |
névtelen | |
Válasz | 2014-04-03 23:41:03 |
Kedves Kérdező! Köszönöm kérdését, valahol értem, hogy név nélkül írt. Nem sokat írt és így csak találgatni tudok a betegség aktuális állapotáról. A felületet lehet Grape Vital cseppekkel fertőtleníteni, vagy a Lady Vita kúppal kezelni. Önmagába a ciszta egy kis mérettől akár citromnyi nagyságot is elérhet, mely olykor panaszokat okozhat, a kisebb méretűeket nőgyógyászati vizsgálatoknál csak ritkán fedezi fel az orvos. Ciszta is ki alakulhat, mely a szexuális életet zavarja, akkor ezt egy kis műtéti beavatkozással eltávolítható. A kisajak belső felszínén egy rövid metszéssel, s a ciszta teljes egészében falával együtt eltávolításra kerül, hogy ne tudjon ismét újra telítődni váladékkal. Fontos, hogy ha lehet, a fertőtlenítéssel vissza húzódjon, hogy ne kerüljön orvosi beavatkozásra. A gyógyulás ebben az esetben is csak néhány napot vesz igénybe. Fontos a gondos higiénia és a rendszeres tisztálkodás, az alsótest szellőzésének biztosítása, az alsónemű rendszeres váltása! A kórokozók terjedése a nedves és meleg közegben fokozottabban jelentkezik. Az elzáródott kivezető nyílás megfertőződése nem megfelelő higiénia esetén sajnos gyakrabban fordulhat elő. Szeretettel és tisztelettel: |
|
Dr. Csabai Zsolt Ph.D. |
Kérdés | 2014-04-02 21:17:48 |
Kedves Doktor Úr! Tavaly október óta van jelen az nőgyógyászati problémám. Kellemetlen égő érzés , száraz érzettel, megduzadt szeméremtesttel. /P2 citológiai eredmény/ A szakorvosi általános kezelés hatására a probléma elcsendesedett, majd januárban kiújult. Az újabb sikertelen kezelés után, a mikrobiológiai lelet eredménye streptococcus agalactiae, szerencsére sarjadzó gomba nem tenyészett ki. Zinnat 500-at szedtem a férjemmel együtt, kúpot írtak fel és gomba ellenes kenőcsöt. A baj átmenteileg megszűnt, majd visszatért. Ma kaptam meg a Ladyvita és Gv cseppeket, és most leltem meg a fórumot. Lehet, hogy már volt hasonló kérdés, de hogyan használjam helyesen erre problémára a termékeket. Fontos kérdés: a féremnek van-e teendője, mert nem szeretném újra visszakapni amitől már megszabadultam. /A Zinnat szedését követően nem voltunk együtt./ Válaszát előre is köszönöm! |
|
Eszter | |
Válasz | 2014-04-03 18:06:55 |
Kedves Eszter! Természetes alapanyagú megoldást, kettőt tudok önnek ajánlani. Mind két terméket már látom beszerezte, gratulálok. A kúpot ajánlatos heti-két egy alkalommal alkalmazni. Az irrigáláshoz tegyen egy irrigátorba 100 ml langyos vizet és 7-15 csepp Grape Vital-t, ez attól függ, hogy mennyire érzékeny a hüvelyben a hengerhámsejt. Ha nem csípi a hüvelyben, akkor felmehet akár 15 csepp fölé. Kádban fekve, lassan irrigáljon, hogy lassan folyjék ki az öblített váladék. Ezt akár minden reggel - este is megismételheti. Ezzel a hüvely ápolását teljes mértékben megoldja, de ha orálisan is alkalmazza a Grape Vital termékeket, azzal a sejt regenerációt és az immunrendszert is fel tudja erősíteni. Ezt a szoptatás alatt is tudja gond nélkül alkalmazni. Továbbá, ha bármi kérdése lenne, kérem hezitálás nélkül keressen telefonom egyikén (0036-20-99 28 941 v. 0036-36-557 025). Úgy érzem, hogy egy beszélgetésben még új adódó kérdéseket is megbeszélhetünk. Remélem tudtam segíteni! Szeretettel és tisztelettel: |
|
Dr. Csabai Zsolt Ph.D. |
Kérdés | 2014-04-02 09:57:38 |
Tisztelt Szakértő Úr! A 2014. március 5-én elvégzett laboratóriumi vizsgálat ismételten (korábban 2013.11.05-én poz.) Helicobacter pylori pozitivitást mutatott ki nálam. A tavaly novemberben alkalmazott gyógyszeres kúra (Amoxillin-TEVA 1000 mg, Lansoptol 30 mg) a legyengült szervezetem, soványságom, epepanaszok miatt (epehólyag-gyulladás) belgyógyászati javaslatra 3 nap után felfüggesztésre, abbahagyásra került. Interneten olvastam a Grape Vital grapefruit mag kivonat vírus-, baktériumölő hatásáról, és arról, hogy az említett kórokozó hatásos ellenszerének bizonyulhat. A kivonat fogyasztását a kakukkfűtea napi rendszeres használatával kívánom kiegészíteni. Érdekelne, hogy vannak-e ez irányú pozitív tapasztalatok, kutatási eredmények? És milyen adagolásban célszerű ez esetben alkalmazni? (napi 3 x 15 cseppre gondoltam, súlyom: 42-45 kg) Válaszát előre is köszönöm! Ui.: Levelemet az oldalon felfedezett dr.csabai@gmrgroup.eu email címre is bátorkodtam elküldeni múlt héten. Ha lehetséges, emailben szeretném a válaszát. Köszönöm szépen! |
|
Melinda | |
Válasz | 2014-04-03 17:33:20 |
Kedves Melinda, Kérésének eleget téve privát címére írtam! Szeretettel és tisztelettel: |
|
Dr. Csabai Zsolt Ph.D. |
Kérdés | 2014-03-29 11:56:33 |
Tisztelt Dr. Csabai Zsolt! A lányom HPV fertőzés miatt kezdte el pár hónappal ezelőtt alkalmazni a Grape Vital grapefruit mag-kivonatot. (20 cseppet + még L-lizint is.) A múlt héten egy laboreredményből kiderült, hogy vashiánya van, ezért a háziorvos vaspótlásra gyógyszert írt fel a számára (napi 3x1). Arra lennék kíváncsi, hogy Ön mit tanácsol: Szedje-e a lányom tovább a grapefruit magcseppet a vashiány pótlását célzó terápia ideje alatt, vagy függessze fel annak alkalmazását? Egyáltalán van-e bárminemű kedvezőtlen hatása annak, ha mind a kettőt fogyasztja, esetleg még egyszerre is venné be őket? Nem tudom erre vonatkozóan vannak-e tapasztalatok. (A gyógyszer: Neo-Ferro-Folgamma 114 mg/0,8 mg gyomornedv-ellenálló tabletta, melynek betegtájékoztatójában én nem találtam erre vonatkozókat. /Az interneten is elolvasható./) Jó lenne, ha tovább tudná szedni a cseppeket... Tisztelt Doktor Úr!Szeretném, ha nem ezen az oldalon, hanem inkább személyes e-mailben kapnám meg a válaszát. Címem: rozika66@postafiok.hu Fáradozását előre is köszönöm! |
|
Rozika | |
Válasz | 2014-03-29 21:34:45 |
Kedves Rozika! A vashiány és a Grape Vital természetesen alkalmazható közösen. Sőt a Grape Vital segíti a vas felszívódását. Én a Kräuterblut-ot szoktam ajánlani, családomnak is ezt adom. Ez természetes, nem alkohollal sajtolt, és jó az íze! Szeretném tiszteleben tartani kérését, a privátszféráját. Ha gondolja, szívesen megnézem a lánya vérképét, az anamnézist e-mailben (dr.csabai@gmrgroup.eu) küldje el nekem. Szívesen válaszolok telefonon is, ha gondolja a 06-20 – 99 28 941 –es számon bármikor el ér!!! Szeretettel és tisztelettel: |
|
Dr. Csabai Zsolt Ph.D. |
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 |
Az alábbi sorok semmilyen kórt vagy betegséget nem szándékoznak megállapítani, megelőzni, vagy akár kezelni, ugyanakkor szintén nem szolgálnak egészségügyi szakértői tanács helyettesítéséül. Az oldalon leírt vélemények nem orvosi tanácsként értelmezendőek. |