Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

Indul a partyszezon – de mit vegyek fel?

Nincs olyan nő, aki júniusban ne nézte volna már át százszor a nyári ruháit. Néha kellemetlen meglepetések is érnek minket ilyenkor, hiszen előfordulhat, hogy a jól bevált miniszoknyánkon egyszer csak nem tudjuk felhúzni a cipzárt, vagy éppen kedvenc fehér kosztümünk áll valahogy furán, és akkor még a tavalyi bikinikről és a szekrény mélyén pompázó alkalmi ruhákról még szó sem esett… Ugye ismerős ez a helyzet?

Fürdőruhát és nyári ruhákat persze könnyebben veszünk újat, de egy-egy alkalmi ruha kihízása nagy bosszúság, hiszen az legtöbb alkalmi ruhát csak egyszer-kétszer viseljük az év során. Amikor a kedvenc alkalmi ruha szűknek bizonyul, akkor a legtöbb nő eldönti: újra belefogyok!  

Meghiúsult fogadalmak

De hiába határozzuk el minden nyár elején, hogy márpedig idén biztosan leszámolunk azzal a pár felesleges kilóval és a narancsbőrrel, ha nincs időnk vagy energiánk betartani a kiegyensúlyozott diétát, a hozzáillő edzéstervvel.

A nap ugyanis csak 24 órából áll, és bármennyire is szeretnénk, egy családos, dolgozó nőnek ebbe a szűk keretbe nem biztos, hogy belefér az, hogy napi rendszerességgel tudjon foglalkozni a fogyókúrával vagy az edzéssel… Ugyan már, néha örülünk, ha aludni tudunk pár órát!

Ránk, nőkre nagyon sokszoros elvárás nehezedik, helyt kell állnunk anyaként, feleségként, és természetesen a munkahelyükön is, ahol elvárják, hogy nézzünk ki jól, adjunk magunkra, legyünk fittek és energikusak. Nem beszélve arról, hogy minden nő szeretne tetszeni a párjának is, és az a vágya, hogy gyerekei is büszkék legyenek csinos mamájukra. Mit kezdjük hát azzal a helyzettel, hogy szeretnénk jól kinézni, miközben magunkra szinte semmi időnk nincsen?  

Alkalmi ruha – minden este

A nyár ráadásul a kerti partyk, céges összejövetelek, esküvők, bálok és a nagy családi ünnepségek ideje. Számtalan olyan helyzet adódhat, amikor alkalmi ruhát kellene viselnünk. Igen ám, de vajon tényleg szeretnénk közszemlére tenni a testünket? Hiszen a ruhapróbánál derül ki csak igazán a lustálkodós téli hónapok rombolása. A legtipikusabb szépséghibák:

Sajnos nincs olyan alkalmi ruha, amely képes elleplezni ezeket a szépséghibákat. Kosztümben, sötét harisnyában vagy szoknyában és blézerben még könnyű eltakarni az apró zsírpárnákat, a rugalmatlan bőrt, de egy kivágott, nyári alkalmi ruha sajnos biztosan hangsúlyozni fogja a gyenge pontjainkat – ha egyáltalán beleférünk még.

Sose higgyük azt, hogy egyedül vagyunk ezzel a problémával, hiszen nők milliói állnak a tükör előtt kétségbeesetten próbálgatva kedvenc ruhájukat! Mindannyian ugyanabban a cipőben járunk…

Ultrahangos zsírbontás – a gyors segítség

Hogy mire is lenne szükségünk? Hát, legelőször is egy varázspálcára, mely átformálja az alakunkat, és visszaadja a pár évvel korábbi testünket. Lehet, hogy ez ma már nem is teljesen lehetetlen!   Szerencsére az ultrahangos zsírbontás segíthet, hogy fájdalommentesen, műtét nélkül, alig néhány hét alatt tartósan megszabaduljunk a makacs zsírpárnáinktól, narancsbőrünktől. Először csak a narancsbőrünk tűnik majd el, utána pedig a kezelt testrészek elkezdenek karcsúsodni, míg végül 1-2 ruhaméret csökkenéssel is számolhatunk. Ráadásul, az eredmény tartós lesz, mert adott számú zsírsejtünk van, és a kavitáció a zsírsejtek számát csökkenti, így a kezelt területre nem fogunk visszahízni.

Ez azért óriási dolog, mert a fogyás ritkán szokott tartós lenni, a méregtelenítés, diéta, sport a zsírsejteknek csak a méretét csökkenti, a számát nem, így a visszahízás, jojó hatás esélye mindig fennáll. Ultrahangos zsírbontás után viszont a kritikus területek karcsúságát hosszú távon is meg tudjuk majd őrizni.

Ultrahangos zsírbontás otthon

Az ultrahangos zsírbontás eddig csak kozmetikusnál vagy fogyasztószalonban volt elérhető, de teljesen érthető, hogy egy elfoglalt nőnek semmi kedve a kozmetikusánál töltenie az idejét: erre nyújt megoldást az otthoni ultrahangos zsírbontó gép, a Forever Slim. Heti 45 perce mindenkinek kell, hogy legyen arra, hogy újra formába hozza magát: ennyi törődést ne sajnáljunk magunktól!

Nem kell még elajándékoznunk a szekrényünk mélyén megbújó, szűk, alkalmi ruháinkat: néhány hét alatt olyan látványos változásokat fogunk tapasztalni, hogy ismét elővehetjük régi, kedvenc darabjainkat, és a legjobb formákban fogunk csillogni a nyári estéken.

Réti Petra