A jojó-effektus számtalan fogyókúrázó rémálma. Amikor végre-valahára kínkeservesen lefogyunk valamilyen szigorú diétától vagy hónapokig tartó, kőkemény edzésprogramtól, ahelyett, hogy fellélegezhetnénk, attól kell rettegnünk, hogy mikor kúsznak majd vissza a nagy nehezen leadott kilók.
Mert visszakúsznak, ez sajnos többé-kevésbé valószínűsíthető.
És ennek nem feltétlenül a lustaság vagy a mohóság az oka, hanem az, hogy a fogyókúrát a szervezetünk hiányállapotként éli meg, így, ahogy tud, rögtön tartalékolni kezd. A szervezet hormon- és idegrendszere ugyanis úgy szabályozza a testsúlyt, mint a termosztát a szoba hőmérsékletét. A csökkent energiabevitel egy raktározó reakciót vált ki a szervezetből, így amint újra táplálékhoz jutunk, sokkal könnyebben ugranak fel a kilók.
Azt a jelenséget, amikor egy hatékony diéta után a leadott súlyveszteséget ismét visszaszedi valaki, jojó-effektusnak nevezzük.
Van, aki csak az eredeti testsúlyát szedi vissza, más viszont akár a leadott testsúly többszörösével is gyarapodhat. Híres fogyókúra-guruk egyszerűen az „önfegyelem hiányának” szokták nevezni ezt a jelenséget, (hiszen az ő szakmai hitelüket is rontja, ha visszahízik egy-egy sikeres pártfogoltjuk), de mint láthatjuk, ez nem fedi az igazságot.
A jelenség biológiai hátteréről még ennyit kell tudnunk, hogy adott számú zsírsejtünk van, és ez felnőtt korunkban már nem csökken és nem nő, csak a zsírsejtjeink térfogata nő vagy csökken, ha fogyunk, vagy hízunk. A fogyókúrák, diéták, méregtelenítő kezelések, a rendszeres edzések, a különféle fogyasztó kezelések, mind-mind csak a zsírsejtek térfogatát csökkentik, tehát, ha nem vigyázunk, az elért eredményt bármikor elveszíthetjük.
A biztos módszer tehát az, amikor a zsírsejtek számát tudjuk csökkenteni valamilyen módon. Erre két lehetőségünk van, a zsírleszívás és az ultrahangos zsírbontás. Ez a két módszer, mely tartós eredményt képes biztosítani, hiszen mindkettő a zsírsejtek eltávolításával jár.
Ha valaki a zsírleszívást túl drasztikus megoldásnak tartja, diétával, edzéssel pedig nem tudja levarázsolni a kritikus területekről a felesleget, tudnia kell, hogy a XXI. században szerencsére már nincs szükség plasztikai műtétre ahhoz, hogy végleg megszabaduljon a makacs zsírpárnáitól.
Az első, otthoni ultrahangos zsírbontó géppel, a Forever Slimmel végezhető ultrahangos zsírbontás hasonlóan hatékony, mint a zsírleszívás.
A 40.000 Hz ultrahang hullám segítségével a felszíni zsírrétegben található zsírsejtek száma tartósan csökken, és a Forever Slim ultrahangos zsírbontó géppel kezelt területen nem keletkeznek új zsírsejtek, így az adott területen a visszahízásnak, jojó-effektusnak nincs esélye.
Bővebben a jojó-effektusról itt olvashatsz!
Réti Petra