A kecses, szép női láb után megfordulnak a férfiak, irigylik azt a nők. Ám nem mindenkinek adatott meg. Sőt esetlegesen meg kell küzdeni olyan eltorzító betegségek mellett a lábszaggal is, mint a visszér, a lábgomba vagy éppen a bütyök.
Sokunk életét nehezíti meg a lábizzadás vagy éppen a bütyök. Míg az egyik a körülötte terjengő szag, és a csúszkáló cipő miatt, addig a másik a körülményes cipőhordás, az esztétikum, és az esetleges fájdalom jelentkezésekor okoz gondot.
Az izzadás teljesen természetes dolog megfelelő helyen és hőmérsékleten, de bizonyos mennyiségben és szaggal már kórosnak mondható. Nem betegség, csak annak a jele. A lábizzadás erősségének megállapítása azonban szubjektív.
Egyértelmű oka tehát nincs, általában valamilyen betegséget, pl. keringési, emésztési problémát, acidózist, idegességet, stresszt, pajzsmirigy-rendellensséget vagy vérszegénységet jelez. Hibás lehet a mesterséges anyagból készült cipő és zokni is, mely nem engedi át a levegőt.
Ha megtaláljuk a lábizzadás mögött rejlő betegséget, természetesen azt is kell kezelni. Mivel a beilleszkedésünkben hátrányt okozhat, érdemes közvetlenül is foglalkozni a lábszag megszüntetésével.
Változtassunk lábbelink anyagán, és biztosítsunk lábunknak minél több szellőzést. Használjunk nedvességfelszívó betétet és lábhintőport, hogy lábunk száraz maradjon. A hemlockfenyő kérgének őrleményét is használhatjuk lábhintőporként.
A rendszeres lábfürdő legyen a lábápolás része, akkor is, ha nem izzad a lábunk. Izzadós lábnál gyakran vegyünk meleg vagy forró lábfürdőt (ha magas vérnyomásban vagy keringési betegségben szenvedünk, csak meleget).
A fürdővízbe tegyünk a következők közül: keserűsó, ecetes szódabikarbóna, levendula, mentol, körömvirág, szalmagyopár, tölgykéreg, nyírlevél. Tegyük a lábunkat 3-5 percre 35-38 °C-os vízbe, majd 10-30 másodpercre 24-26 °C-os hideg vízbe.
Ezt kétszer-háromszor ismételjük, s hideg vízzel fejezzük be. Utána alaposan töröljük meg lábunkat, majd dörgöljük be alkohollal.
Másik kezelési mód, hogy mindkét lábunkat pelyvafőzetbe vagy fenyőtűkivonatba mártott ruhába csavarjuk. A pakolás felszívja a felesleges anyagokat. Mindkét gyógynövény erősítő, gyógyító hatású.
Tíz napon belül 5-6 alkalommal tegyük fel ezt a borogatást, majd kéthetenként egyszer, és egészítsük ki a vádliig érő hideg-meleg kontrasztlábfürdővel. Ezek után elég lesz hetente egy lábfürdőt vagy borogatást alkalmazni.
További izzadáscsökkentő gyógynövények: zsálya, közönséges izsóp, tölgyfa és a mezei zsurló. Főzetükben szintén ajánlott megmártóztatni hetente lábainkat.
A bütyök a lábfej oldalán található fájdalmas duzzanat vagy kinövés, mely az öregujj ízesülésénél keletkezik. Oka, hogy az ízület csontját állandóan nyomja vagy dörzsöli a cipő, és az öregujjat a láb túlsó oldala felé hajlítja.
Általában akkor jön létre, ha valaki rendszeresen túl rövid vagy túl szűk cipőket visel. (Némelyeknél az öregujj rendellenes állása öröklött; az eredmény ugyanez.) Az állandó nyomás és dörzsölés eredményeként a lábujjban található folyadékkal töltött zsák (nyáktömlő) begyullad, végül bütyök keletkezik.
Kezelése: ha a bütyök már kialakult, a fájdalom kényelmes, tágas betétes cipő viselésével és kötéssel enyhíthető, mely védi a bütyköt a dörzsöléstől.
Állítólag a keserűsós lábfürdő is enyhíti a fájdalmat. A végleges gyógyuláshoz műtétre van szükség: a csontkinövés eltávolítására, sőt szükség esetén a csontok átrendezésére.
A lábfürdők felpuhítják a bütyköt és csökkentik a fájdalmat. Remek fertőtlenítő lábhintőpor a következő: egyenlő mennyiségű szárított és finomra őrölt síkosszilkéreg, viaszcserjekéreg és aranygyökér. Harisnyánkba, cipőnkbe szórjunk belőle egy keveset.
Segíti a bütyök puhítását, esetleg feloldását, ha naponta bedörzsöljük olíva- és ricinusolaj keverékével. Esténként, lefekvés előtt tapasszunk rá egy fokhagymaszeletet. Hatásos kezelés az is, ha citromlével kenegetjük a bütyköt reggel és este.