Általánosságban elmondható, hogy olyan ránctalanító arckrémet érdemes használnunk, ami korunknak és bőrtípusunknak megfelelő.
Egy nagy kozmetikai cég felmérése szerint előfordul, hogy már a 20-as éveik elején járó nők is ránctalanító krémhez folyamodnak, hiszen annyira rettegnek az öregedéstől. Ez azért elég megdöbbentő elővigyázatosságról tesz tanúbizonyságot, hiszen huszonévesen az arcbőr még többnyire üde, sima és feszes, ezért ilyenkor még nem annyira szoktak a ránctalanításra gondolni.
Általánosságban elmondható, hogy 25 év alatt nem szükséges ránctalanítani, hiszen ebben az életkorban bőven elég egy jó arctisztító és egy vitaminnal dúsított, hidratáló arckrém (bőrtípusnak megfelelően), hogy semmi esetre se száradjon ki az arcbőr. Ilyenkor inkább a megelőzésre célszerű koncentrálni, például a napsugárzás elleni védelemre.
Ebben a korban a bőr sajnos egyre inkább veszít a vízmegtartó képességéből, ezen kívül a faggyútermelés is rohamosan csökken. Emiatt az arcbőr hajlamos a szárazságra és fénytelenségre, valamint megjelennek a kis ráncocskák is. Ilyenkor vitaminnal dúsított arckrém és szemránckrém ajánlott, s ha valamikor, akkor a 3. X betöltése után érdemes beszerezni az első ún. ránctalanító krémet.
40 év felett öregedés gátló, ún. anti-aging arckrémet szoktak javasolni, amit kifejezetten érett, ráncos arcbőrre fejlesztettek ki. 40 év körül a bőr sejtjei már nem képesek annyira regenerálódni, mint régen, ezen az intenzíven hidratáló, ránctalanító krém némiképp segíthet. Efféle ránctalanító krémekkel megpróbálhatjuk elhalványítani a meglévő ráncokat, de azért ebben a korban többnyire már nem elegendő a krémezés. Látványos ránctalanító eredmény többnyire csak kozmetikai kezelésekkel valósítható meg.
A ránctalanító krémek önmagukban sajnos keveset érnek. Tanulmányok is bizonyítják, hogy irreális elvárás az, hogy a ráncokat ránctalanító krémekkel akarjuk eltüntetni. Tehát ebben az esetben is a megelőzés a legfontosabb és a legkézenfekvőbb! Jó tudni, hogy az öregedés, ráncosodás kapcsán nemcsak az életkor számít, hanem az életvitel is. Ez azt jelenti, hogyha valaki folyamatosan stresszel, dohányzik, italozik, keveset alszik, nem étkezik egészségesen, és alig iszik vizet, az bizony ne csodálkozzon, hogy ezek a tényezők meglátszódnak a bőrén - akár viszonylag fiatalon is.
„Ami belül ragyog, az kívülről is látható." (Tatiosz) |
És végezetül, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni, az a fényvédő krémek kiemelt használata. A magas fényvédőfaktorú fényvédő krém ugyanis megvéd a napsugárzástól, ami voltaképpen a bőr ősi ellensége, és jócskán felelős a rohamos öregedéséért. Jó tanács: csináljunk helyet a naptej számára a bőrápoló rutinunkban.
A ránctalanítás témaköréről bővebben itt olvashat! >>>
Kató Iringó