Ha valaki a munkahelyén liftezés helyett a lépcsőt választja, már három hónap alatt látványosan egészségesebb lesz - mutatták ki svájci kutatók.
A genfi egyetemi kórház szakemberei az intézmény hatvankilenc munkatársán vizsgálták meg a rendszeres lépcsőzés hatását. Tipikusan ülő életmódot folytató kollégáikat kérték meg, hogy három hónapon át ne szálljanak liftbe, hanem minden alkalommal használják a lépcsőt, akár fel, akár le kell menniük az épületben.
A kísérleti alanyoknak kisebb lett a derékbőségük, a vérnyomásuk és a zsírszöveteik mennyisége, egyszóval jelentősen fogytak, valamint alacsonyabb lett a koleszterinszintjük is, tehát a szív- és érrendszeri betegségek kockázati faktorai ellen hatékonyan vették fel a harcot ezzel a pofonegyszerű módszerrel.
A vizsgált személyek a három hónap alatt annyival lettek fittebbek, hogy ezzel a bármiféle okból történő korai halál kockázatát mintegy 15 százalékkal csökkentették.
Ha az emberek csupán ennyit tennének saját érdekükben, ez már hatalmas javulást jelentene a közegészségügyben - mutattak rá a szakemberek.
A kutatásról az Európai Kardiológiai Társaság éves tanácskozásán számoltak be, megjegyezve, hogy további nagyobb kutatásokra is szükség lesz a témában.
Forrás: STOP/Reuters