Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

A futás hangulatjavító ereje

A legtöbb sportoló már hallott róla, sokan hisznek benne, és vannak, akik tapasztalták is, hogy a futás vagy az intenzív edzés ugyanolyan jó érzést kölcsönöz, mint a hangulatjavító gyógyszerek, vagy egyes drogok.

A tudósok azonban évekig nem nyilatkoztak ebben a kérdésben, mert nem bizonyította egyetlen alapos vizsgálat sem, hogy ilyen valóban létezik.

Az elmélet szerint a fizikai aktivitás valódi biokémiai hatást gyakorol az agyra, endorfinok, az agyban természetes módon előforduló ópiátok termelődnek. Nemcsak futással lehet elérni ezt az érzést, hanem a legtöbb intenzív tréninggel, vagy állóképességet fejlesztő gyakorlattal is.

Az elmélettel csak az volt a baj, hogy nem lehetett ellenőrizni, nyilván nem volt járható út, hogy a futás előtt és után hátgerinc-csapolást végezzenek. Futás után a vérben ki lehet mutatni az endorfinokat, de ez a szervezet stressz-reakciójának része, a vérből az agyba nem jutnak el az endorfinok. Így az elmélet vagy 30 éven át csak feltételezés maradt.

A technika azonban ma már lehetővé tette a bizonyítást. Német tudósok jelentették, hogy igaz a hiedelem, a futás valóban endorfinnal árasztja el az agyat.

A kísérletet azzal a módszerrel végezték el, amellyel a fájdalmat is mérik. A PET-vizsgálatot összekötötték olyan vegyi anyagok alkalmazásával, amelyek kimutathatóvá tették az agyi endorfinok. Kétórás futás előtt és után elvégezték a PET-vizsgálatot, és standard pszichológiai teszttel kérdeztek rá a sportolók hangulatára.

Az adatok azt sugallták, hogy a futás alatt termelődött endorfinok az agy azon területeihez kapcsolódnak, melyek például a szerelmesek vagy az eufóriát okozó zenét hallgatók agyában is aktiválódnak.

Forrás: The New York Times/InforMed