A londoni St. George Egyetem kutatói azt a régóta jól ismert jelenséget vizsgálták, mely szerint: aki kevésbé sósan eszik, az kevesebbet kíván inni. Ha a gyerekek üdítőital-fogyasztását is sikerülne ezzel az egyszerűnek tűnő módszerrel csökkenteni, akkor mindjárt két legyet lehetne ütni egy csapásra.
A sófogyasztás csökkentése a vérnyomás csökkentésében, míg az üdítőital-fogyasztás mérséklése az elhízás visszaszorításában segíthetne. Az üdítők ugyanis nagyban hozzájárulnak a gyerekek kalóriafelvételéhez - és elhízásához.
Országos reprezentatív mintán vizsgálták a 4 és 18 év közötti brit gyerekek só és folyadékfogyasztását. Egy héten át követték: lemérték és feljegyezték 1600 gyerek (fiú és lány) minden egyes étel és italfogyasztását. Korábbi kutatásaikra támaszkodva úgy becsülték, hogy ha 1 gramm sóval kevesebbet esznek meg a gyerekek naponta, az 100 grammal kevesebb folyadék fogyasztásával fog járni.
Kiderült, hogy a kevésbé sósan étkező gyerekek kevesebb édes üdítőt kívánnak inni. Számokban kifejezve: ha naponta egy gramm sót elvettek a gyerekek ételéből, akkor napi 27 grammal kevesebb üdítőitalt fogyasztottak - kortól, nemtől, testsúlytól és a fizikai aktivitás szintjétől függetlenül.
"Ha mondjuk, naponta 3 grammal kevesebb sót fogyasztanának a gyerekek, az heti két doboz üdítővel és 250 kalóriával csökkentené az energiafelvételüket" -mondja a kutató. "Nemcsak a gyerekek vérnyomását csökkentené, de hozzájárulna az elhízás csökkentéséhez."
Az egyetem előző kutatásai már rámutattak, hogy a sóbevitel szerény mértékű csökkentése is mérsékli a vérnyomást a gyerekeknél, és felnőttkorukban kevésbé lesznek hajlamosak magasvérnyomás betegségre.
Az elhízás kockázatának csökkenése pedig további előnyökkel kecsegtet a sztrók és a szívroham megelőzésében, amikor felnőnek a gyerekek.
Most már csak az a teendő, hogy az élelmiszeripart meggyőzzék: fokozatosan álljon át alacsony sótartalmú élelmiszerek gyártására, mert a fejlett országokban az elfogyasztott sómennyiség 80 %-át az élelmiszeripar teszi bele az emberek táplálékába...
"Ha tíz-húsz százalékkal kevesebb sót használnának, az emberek észre sem vennék - nem érzékelnék a sós ízt érzékelő receptorok. Ennyi még nem okozna technológiai vagy biztonsági gondot" - érvel a kutató.
Forrás: Science Daily/Független