Az ezredfordulón mintegy 171 millió ember, a Föld össznépességének csaknem 3 százaléka cukorbeteg, és 2007-re ez a szám már 246 millióra növekedett.
Magyarországon közel 600-700 ezer felismert cukorbetegről tudunk, közülük mintegy 100 ezer érintett él Budapesten. A Cukorbetegek Budapesti Egyesülete többek között őket is várta november 4-én a XII. kerületi Művelődési Központba a diabétesz világnapi rendezvényére.
A Nemzetközi Diabétesz Világnapra minden év november 14-én, az inzulin felfedezőjének - Frederick Banting (1891-1941) - születésnapján kerül sor. Az eseményt először 1991-ben tartották meg, és az idei évig Egészségügyi Világszervezettel (WHO) együttműködve a Nemzetközi Cukorbeteg Szövetség (IDF) rendezte.
Tavaly decemberben azonban az ENSZ közgyűlése hivatalos határozatot hozott arról, hogy a cukorbetegség egy krónikus, legyengítő, költséges betegség, és egyben az ENSZ hivatalos Világnapjai közé sorolta Nemzetközi Diabétesz Világnapot. Az esemény népszerűsége évről évre nő, az idei évben már több mint 195 országban szerveznek rendezvényeket, amiben mintegy 350 millió ember vesz majd részt.
A diebétesz gondozás igen összetett, egyre nagyobb energiát igénylő feladat, különösen az elhízott cukorbetegeknél. Minden esetben be kell tartani az egyénre szabott diétát, napirendbe kell iktatni a rendszeres mozgást (és/vagy a fizikai aktivitást), mivel ez utóbbi az állandó optimális testsúlyt egyik összetevője.
Az orvosi előírások követésének arra is ki kell terjednie, hogy a tablettás (orális) kezelés elégtelensége esetén - minden ezzel kapcsolatos idegenkedés ellenére - el kell kezdeni az inzulinterápiát. Fontos tudni, hogy ilyen esetben, hosszú távon csak a kellő időben megkezdett inzulinkezeléssel előzhető meg vagy késleltethető a lehetséges súlyos szövődmények kialakulása.
Természetesen ilyenkor a vércukorszint megfelelő kézben tartásáról van szó - az áltagosan magas vagy a kiugró értékeket mutató vércukorszint nagyon felgyorsítja a súlyos szövődmények kialakulását -, aminek az inzulinterápia ilyenkor már az egyetlen igazán eredményes eszköze. Ez utóbbi miatt fontos az is, hogy az érintett rendszeresen, naponta többször is mérje a vércukorszintjét, illetve rendszeresen eljusson a szövődmények kialakulását figyelő vizsgálatokra.
Kevesen tudják például pontosan, hogy a szövődmények kialakulásának kockázata miként kapcsolódik a vércukorszint ingadozásához, és a betegek alig fele van tisztában azzal az alapvető ténnyel, hogy például az inzulinadagolások között a vércukor szintje ingadozhat.