Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

Az élet megrontói: pattanás és társai – Tinik bőrproblémái

Ha gyerekünk eléri a pubertáskort, szinte biztos, hogy mi is átéljük újból annak nehézségeit. Mintha egy forgatókönyvet néznénk: lányaink és fiaink minket szülőket reprodukálnak. Ugyanazok a problémák, amin nem igazán tudunk segíteni nekik. Vagy mégis?!

Az ifjú felnőttek bőrének mirigyei fokozott aktivitásba kezdenek a hormonok serkentő hatására. Vagyis a bőr a zsírosodásnak köszönhetően fénylik, valamint megjelennek a pattanások és a mitteszerek is.

Serdülőkor

Amikor egy gyermek eléri a serdülőkort – valamikor 10 és 15 éves kora között –, bőrében is drámai változások indulnak. A nemi hormonok, a tesztoszteron, illetve ösztrogén hirtelen megnövekedett mennyiségben termelődnek, és jutnak a véráramba.

Lelki támogatás

Egyszer bizony mindenkinek át kell élnie ezt az időszakot, ami lássuk be, egyáltalán nem könnyű. A hormonok mellett a gondolatok is cikáznak. Ugyan nem tudatosul bennük, azonban világuk összezavarodott és a dac, a hirtelen hangulatváltozások csak felkiáltójelek, nem pedig szimpla hisztik.

Jó esetben maguktól kezdenek el panaszkodni problémáikról. Már sokszor az is elég, ha megértően hallgatunk, de még inkább célravezető segítőkezet nyújtani és együtt kitalálni a megoldást. Sokan felnőttként sem igazán szeretnek pubertáskori élményeikről társalogni, ha így lenne Önnel is, vegyen erőt magán, és gyerekeiért tegye meg. Már maga a tudat is, hogy nincsenek egyedül a pattanások és kétségek világában, nyugtatóként hat.

Kézen fogva a kozmetikusnál

Ha megjelennek a pattanások és a nem kívánt szőrszálak a lányoknál, első körben forduljunk szakemberhez, egy megbízható kozmetikushoz. Tárgyaljuk meg hármasban, mivel jár a tisztító kezelés vagy akár a gyantázás.

Ugyan fiatal csajoknak nem ajánlott a szőrtelenítés – mivel összezavarhatja a hormontermelést –, elég gyakorivá vált, hogy a felsőbb évesek gúnyolódásának céltáblájává válnak tíz-tizenkét évesen, ha a lábon fekete pihék éktelenkednek. Felejtsük el a borotvát, a szőrtelenítő krémet. Persze kevésbé fájdalmas, ám a borotvától drasztikusan megerősödik a szőr, a krémek kemikáliájától pedig rendre kipattoghat, illetve mindkét módszer hajlamosít a furunkulusra.

Ha már megjelent gyermeke arcán pár pattanás, ill. mitesszer, csak idő kérdése, mikor lesz bőrének állapota drámai kirohanások tárgya. Tinije válogatja, hogy melyik a jobb: felhozni a témát vagy sem. Véleményem szerint, ők amúgy is hajlanak a nárcisztikusságra, előbb utóbb úgy is eljön a kiborulás pillanata, aminek jobb elébe menni.

Amennyiben szégyenlős csemeténk, és hallani sem akar bármiféle szépségszalonról, megszabadíthatjuk a pattanásoktól mi is. Fürdés után egy tiszta papír zsebkendővel, vagy gézdarabbal tisztítsuk meg arcát, hátát.

Csak tartsuk be a szokásos alapszabályokat

A szőrtelenítésre szintén van házi megoldás. Irány a drogéria! Szerezzünk be cukorgyantát, lehetőleg patronosat. Először szabadítsuk meg mi a nem kívánt szőrszálaktól, majd a későbbiekben ő is megtanulhatja az eljárást.

Serdülő bőrügy – amit tudni érdemes!

Különösen serdülő fiúkra jellemző, hogy a bőr durvább lesz. Ráadásul a faggyúmirigyek férfi nemi hormonokra való érzékenységének következményeként súlyos akne alakulhat ki.

Ellenben a lányok kevésbé hajlamosak erre a betegségre. Ez részben az egyik női nemi hormon, az ösztrogén hatásának köszönhető, ami csökkenti a termelődő faggyú mennyiségét.

A menstruáció előtt és közben viszont a lányok bőre zsírosabbá válhat, és ilyenkor pattanásos is lehet. Ennek oka, hogy ebben az időszakban az ösztrogén szintje lecsökken, viszont a progreszteroné nő.

Működni kezdenek a hónalj és a lágyék aprokin mirigyei. Ezek olyan verejtékmirigyek, amelyek a gyermekévek alatt inaktívak, ám serdülőkorban hirtelen életre kelnek, és bőszen termelik a verejtéket, amely a bőrön normálisan jelenlévő baktériumokkal karöltve kellemetlen testszagot hozhat létre.

Mindezen fejlődés eredményeképpen, valamint a megváltozott életvitel folytán, a tinédzserek számos bőrbetegségre válnak fogékonnyá. A leggyakoribbak közé tartozik az akne, valamint a gombás fertőzések, mint például a lábgomba.

„Hogy megnyúlt ez a gyerek!” – Avagy a striák

Leginkább óriás pocakú kismamák lebegnek szemeink előtt, ha meghalljuk a stria fogalmát. Igazi jelentése nyúlás, amit szintén a hormontermelés vagy a hirtelen súlygyarapodás, növés idéz elő. Éppen ezért serdülőknél sem kevésbé gyakori, amit sokan még össze is tévesztenek a narancsbőrrel. Fiúknál többnyire háton, fenéken és combokon jelentkezik, lányoknál pedig mellenfenéken, combon és néha karon. Idővel mélységük enyhül, akár egészen elhalványulhat, azonban soha nem tűnik el teljesen.

8 tipp tiniknek

A serdülőkorú fiatalok rendszerint sok figyelmet szentelnek testüknek és megjelenésüknek. Ebben az időszakban a legkönnyebb rászoktatni őket a helyes bőrápolásra, és az egészséges életmódra. Íme, néhány tipp:

1. Tisztítsuk meg arcunkat naponta kétszer megfelelő arclemosóval. A zsíros bőrű fiatalok mindig ehhez a bőrtípushoz ajánlott készítményeket használjanak.

2. Étrendünk legyen kiegyensúlyozott, legyen benne sok gyümölcs és zöldség. Nem bizonyított, hogy bármelyik élelmiszer súlyosbítaná az aknét vagy a pattanásokat, de az egészséges táplálkozás csak jót tehet a bőr egészségének és küllemének.

3. Mindennap fürödjünk vagy zuhanyozzunk, és utána használjunk dezodort.

4. Mozogjunk rendszeresen, mert az jó hatással van a keringésre és a bőr állapotára.

5. Ne használjunk nehéz, zsíros kozmetikumokat. Sokféle vizes készítmény van forgalomban, a problémás bőrű tinédzsereknek ezek közül célszerű választaniuk.

6. Esténként megfelelő lemosóval távolítsuk el a sminket.

7. Ne nyomkodjuk és ne kaparjuk a pattanásokat. Elfertőződhetnek, begyógyulásuk után pedig látható hegek maradhatnak vissza.

8. Akne elleni készítmény használatakor kenjük be az egész érintett bőrfelületet. (Tippek forrása: Ricki Ostrov: A szép bőr titkai. Holló Kézikönyvtár.)

 Vetró Rita