Felnőttként hajlamosabbak az elhízásra azon gyermekek, akiknek az édesanyja a terhesség és a szoptatás alatt gyorséttermi ételeket evett - állapították meg brit szakemberek.
Korábbi kutatások már kimutatták, hogy a túlsúlyos anyáknak többnyire túlsúlyosak lesznek a gyermekeik, most vizsgálták azonban először - igaz, egyelőre csak patkányokon -, hogy a terhes anyák étkezési szokásai miként hatnak a gyermek jövendő étkezési szokásaira.
A brit kutatók szerint az étkezési szokások már a magzatkorban előre programozódnak, tehát nem csak genetikai örökségről van szó. Úgy tűnik, az anya étkezési szokásai közvetlenül kihatnak a gyermek későbbi életére.
A efféle kutatások azért is fontosak, mert a kövérség járvánnyá vált a fejlett országokban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 400 millió elhízott ember él a Földön, és ebből 20 millió öt év alatti gyermek.
A kutatásról a British Journal of Nutrition című szakfolyóiratban jelent meg tanulmány.
Forrás: MTI/STOP