Sikerközpontú, modern világunkban már nemcsak a felnőttektől elvárás a teljesítményorientált hozzáállás, hanem a gyerekeknél is egyre inkább. Az általános felfogás szerint a gyerek tanuljon minél jobban, hozzon jó vagy kiváló jegyeket, fejlődjön folyamatosan, illetve, ha lehet, akkor iskolán kívül is érjen el jó eredményeket. De ez nem mindig van így, hiszen nem egy tökéletes világban élünk. Sok szülőben felmerül a kérdés: „Tanuljunk együtt a gyerekkel annak érdekében, hogy jó vagy még jobb tanuló legyen?”
|
Dr. Vekerdy Tamás szerint: |
|
„Mit rontanak el leggyakrabban az „iskolakezdő” szülők? Azt, hogy nem tudatosítják magukban rögtön a legelején, hogy az iskola a gyerek dolga. Amennyiben anyát és apát ilyenkor az érdekli legjobban, hogy bepakolta-e a gyerekük a táskáját, hogy megírta-e a leckét, esetleg ő akar a korrepetítor lenni, azzal hibát követ el. Az iskolakezdés tétje, hogy 8–12 év normális, vagy pokoli évet fognak közösen megélni. Ehhez a kezdetektől azt érdemes éreztetni a gyerekünkkel, hogy mindig ott a család a háttérben, segít és megvédi, ha szükséges, vagy ezt kéri, a többit pedig nyugodtan rá kell bízni. Ha otthon hagyja a tornazsákot és ezért egyest kap, nem baj, ha másodszor és harmadszor is, az sem baj, ötödszörre megtanulja és ezzel együtt azt is, hogy ez az ő felelőssége, hogy megbíznak benne minden körülmények között.” |
Alsós gyerekek esetében mindenféleképpen szükséges a folyamatos jelenlét és terelgetés, hiszen számukra az iskola még olyan új dolog, ami állandóan ismeretlen helyzeteket szül. Nagyon lényeges, hogy a szülő és a gyerek együttes erővel és közreműködéssel határozza meg az iskola és a tanulás körüli szokásokat és tevékenységeket, illetve a szülő rávezesse a gyereket a tanulásra, a feladataira. Ha az efféle ’’fogódzkodók’’ jól ki vannak alakítva, akkor a gyerek nagyobb, felsős korában önállóan is fog tudni boldogulni. Ha az első pár osztálynál sikerül szülőként megalapoznunk az iskolához és a tanuláshoz való pozitív viszonyt, akkor annak a későbbiekben még nagyobb hasznát fogjuk venni. Mindig biztosítsuk a gyereket arról, hogy hozzánk bármikor fordulhat, hogyha kérdése van vagy segítségre, támogatásra van szüksége.
Ám azt érdemes tudatosítani, hogy a szülő a legritkább esetben képzett tanár. Ezért előfordulhat az, hogy nem megy a korrepetálás, az intenzív együtt tanulás a gyerekkel. Bármennyire is akarunk neki segíteni, idegeskedéssel, összeveszéssel, netalántán kiabálással, sírással végződhet a közös tanulás. Így egyik félnek sem lesz sikerélménye. Ha esetleg így van, akkor sincsen semmi gond, de bölcsebb korrepetitort fogadni – kisebb és nagyobb gyerekek esetében is. A szülőnek nem feltétlenül kell a gyerek tanárának vagy edzőjének lennie!
Ha vagyunk olyan szerencsések, hogy jól működik az együtt tanulás, akkor is egy idő után ’’engedjük el a gyerek kezét’’, hagyjuk őt egyedül tanulni, hogy végigmehessen önállóan a tanulás útján és annak összes szakaszán. Maximum, hogyha végzett, akkor igény esetén kérdezzük ki tőle a tanultakat, tehát ellenőrző funkciót lássunk el.
Kétségtelen, hogy egy türelmes és képzett különtanár jó szolgálatot tehet, hiszen a plusz, irányított gyakorlással a gyerek tudása még inkább elmélyíthető és átsegíthető az esetleges tantárgyi problémákon, arról nem beszélve, hogy a szülő-gyerek kapcsolat se romlik meg az együtt tanulás nehézségei miatt.
Érdekes jelenség azonban, hogy a mai teljesítményorientált világunkban már nemcsak a rosszabb nebulók mellé hívnak külső segítséget, hanem akár egy 4-es tanuló mellé is fizetnek a külön gyakorlásért. Természetes, hogy mindenki szeretné, ha sikeres felnőtt válna csemetéjéből, de a különórák tömkelege addig működhet, amíg a gyereknek is van kedve, motivációja ezekhez és a jövője szempontjából fontos lehet az adott tantárgy (pl. külön angolóra).
Ugyanakkor azt is érdemes átgondolni, hogyha pl. a gimnazista gyereknek huzamosabb ideig jó pár tárgyból szüksége lenne pótórákra a rossz jegyek miatt, akkor lehetséges, hogy neki inkább egy számára megfelelő szakiskolában lenne a helye, ahol olyasmit tanulhat, ami érdekli őt, amiben szívesen elmélyed, amiben kiteljesedhet, és amitől a későbbiekben elégedett, kiegyensúlyozott és boldog felnőtt lesz.
Ha esetleg azt sejtjük, hogy gyermekünk rosszabb jegyei mögött figyelemzavar, tanulási nehézség vagy magatartási probléma állhat fent, akkor ne szégyelljünk szakemberhez fordulni, hiszen minél előbb kiderül, és minél előbb elkezdjük kezelni, annál jobb! Nincs olyan útmutató, ami minden gyereknél beválna, ezért mindenféleképpen jól jön a szakember tudása és véleménye, akár többé is.
Napjainkban egyre többen foglalkoznak ezzel a témával, és az alábbi két szemléletmód közül szerencsére az utóbbi is kezd egyre inkább előtérbe kerülni a szülőknél.
1. Fix mindset = fix szemléletmód: az elért teljesítményekért, sikerekért, produkcióért kap dicséretet a gyerek a szülőktől és a családtagjaitól. Pl. a szülő rendkívül büszke a hazahozott színötös bizonyítványra vagy az aranyéremre, viszont az oda vezető nehéz út dicséretére, elismerésére már nem fektet elég hangsúlyt. Rosszabbik esetben a színötös bizonyítvány vagy az aranyérem csak emlegetve van, a gyerek nem éri el a sikert, és ilyenkor csak kudarcélménye lesz. Az effajta szemléletmódú nevelés esetében a gyerek inkább azt tanulja meg, hogy az adottságai fixek, és ezekkel kell érvényesülnie valamilyen úton-módon. Az adottságok továbbfejlesztésére ilyen esetben ritkán kerül sor.
2. Growth mindset = fejlődő szemléletmód: a szülők és a családtagok nem kizárólag a teljesítményért dicsérik a gyereket, hanem azt is méltatják, hogy a gyerek mennyi munkát fektetett bele, dicsérik, hogy milyen proaktív volt a hozzáállása, elismerik, hogy mekkora volt az akaratereje és kitartása. Az effajta szemléletmódú nevelés esetében a gyerek inkább azt tanulja meg, hogy a velünk született képességek csak a kiindulópontnak számítanak, és továbbfejleszthetőek kemény munka révén. Ez a szemléletmód nagyobb valószínűséggel szeretteti meg a tanulás folyamatát a gyerekkel (nemcsak az iskola kapcsán, hanem az élet összes területén, pl. sportnál is), motiválja őt, és azt tudatosítja benne, hogy folyamatos fejlődéssel bármit elérhet, amit célul tűz ki maga elé, de bárhogy is alakul, szülei így is-úgy is szeretni fogják őt. Mindez olyan lendületet ad, ami létfontosságú a jó teljesítmények eléréséhez – felnőttkorban is.
|
,,Nem buktam el, csak találtam tízezer utat, ami nem járható.” - Thomas Alva Edison (amerikai elektrotechnikus, feltaláló) |
Tény, hogy a szülők is hoznak egyfajta mintát otthonról, és feltehetően ezt a szemléletmódot alkalmazzák gyerekeiknél is. Ám a szülőknek is érdemes fejlődni, tudatosan egy kis időt szánni gondolkodásmódjuk és kommunikációjuk csiszolására, hogy a gyereknek jó példát tudjanak mutatni. Ahhoz, hogy a gyerek jól tudjon teljesíteni, szüksége van egy testi, lelki és mentális egyensúlyra. A gyerek érzelmi biztonsága pedig csak úgy alakulhat ki, és erősödhet meg, hogyha érzi, hisznek benne, és egy szeretetteli, biztonságos, nyugodt, derűs és őszinte közeg veszi körül, ahol odafigyelnek rá, ahol lehet beszélgetni és kérdezni.
Kató Iringó