Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

Narancsbőr ellen LED fényterápia

A LED fényterápiát otthoni kozmetikai készülékekbe és gyógyászati eszközökbe is egyre gyakrabban építik be, hiszen kiválóan alkalmas fájdalomcsillapításra, rehabilitációra, sebgyógyításra, bőrhibák (pl. hegek, pattanások, pigment foltok) csökkentésére, a bőr szerkezetének javítására, valamint bőrtápláló hatóanyagok felszívódásának javítására.

Mit tud a LED fényterápia?

A LED diódák nagy erősségű fényt hoznak létre, amely képes hatni a sejtszintű anyagcsere-folyamatokra. Ennek köszönhetően a LED fényterápia – egyéb jótékony egészségügyi hatásai mellett – a bőr állapotát, szerkezetét is jelentősen javítja. Persze a LED fények pontos hatásai azonban nagyban függenek az adott fény hullámhosszától (színétől). Kozmetikai célokra a vörös, a kék, a sárga és az infravörös LED fény használatos széles körben.

Kék LED fény: pattanáskezelés, gyulladáscsökkentés

A kék LED fény (hullámhossz: 440-470nm) a bőrfelszín kezelésére ajánlott, ugyanis behatolási mélysége igen kicsi, főleg a felhámra korlátozódik. Főleg pattanások csökkentésére használják, hiszen egyedülálló módon képes elpusztítani azokat a gennykeltő baktériumokat, amelyek az aknét okozzák. Emellett mérsékli a gyulladást is.

Sárga LED fény: bőrnyugtatás, keringésfokozás

A sárga LED fényterápia (hullámhossz: 550-590nm) javítja a nyirok- és vérkeringést, fokozza az anyagcserét, segítve ezzel a méregtelenítést. Bőrnyugtató hatásának köszönhetően kozmetikai kezelések (pl. hámlasztás) után is szokták használni. Ezen kívül akár hozzájárulhat a bőrön megjelenő pigmentációk (májfoltok, szeplők) csökkentéséhez is.

Vörös LED fény: bőrfeszesítés, kollagéntermelés-fokozása

A vörös LED fény (hullámhossz: 620-760nm) a bőr alsóbb rétegeibe is képes behatolni, több mint 2 cm mélyre, ahol a kollagén termeléséért felelős bőrsejtek (fibroblasztok) találhatóak. A vörös fény fokozza e sejtek aktivitását, javítja a sejtanyagcserét és a keringést, így a salakanyagok kiválasztása gyorsabb lesz, valamint a kollagén-termelődés is növekszik. Ez összességében segíti a ráncok halványítását, rugalmasabbá teszi a bőrt és a gyulladásokat is csökkentheti. 

Infravörös LED fény: fájdalomcsillapítás, keringésfokozás

Az infravörös LED fény (hullámhossz: 780nm-1mm) igen mélyre behatol a testbe, felmelegíti a szöveteket, ezért kiváló fájdalomcsillapító. A kozmetikában elsősorban keringésfokozásra, méregtelenítésre, gyulladáscsökkentésre, valamint bőrtápláló anyagok felszívódásának javítására használatos. Ráadásul hozzájárulhat új kollagén-rostok termelődéséhez is.

Profi narancsbőr elleni módszert keres?

Ismerje meg a Forever Beauty narancsbőr elleni készüléket! >>>

Ez az otthoni készülék eredményesen tünteti el a narancsbőrt, méghozzá egyedülálló módon 3 bravúros technológia által: rádiófrekvenciás bőrfeszesítés + ultrahangos mélymasszázs + vörös LED fényterápia.

 

Bővebb információ a ForeverBeauty.hu-n! >>>

Cikkajánló:

Őri-Solymos Katalin