A szülővé válás nem egyszerű folyamat és nem egyik napról a másikra következik be. Nagyszerű élmény, de sok munkával jár, melynek gyümölcse csak idővel térül meg. Maguknak a leendő szülőknek is fel kell nőni a feladathoz, hisz eddig ők is „gyermekek” voltak. Ez egy életre szóló felelősség!- most már nem csak magunkért, hanem gyermekünkért is felelősek vagyunk.
Szülő leszel, mikor megszületik gyermeked - de nem biztos, hogy lelkileg megfelelően fel vagy készülve rá. Nagyon sok leendő szülőt gyötörnek félelmek, kételyek - vajon jó szülő lesz-e. Szemünk előtt van egy szülői minta, ami alapján tudatosan ugyanolyanok vagy mások szeretnénk lenni, mint amilyenek szüleink voltak.
Fel kell készülni az új helyzetre, változásokra, ami az elkövetkezendő időkben következnek. A szülővé válás útja lemondássokkal, de ugyanakkor rengeteg örömmel, boldogsággal jár. De nézzük csak milyen változásokkal, kell szembenézni az elkövetkező időszakban?.
A baba érkezésével megváltozik a szülők kapcsolata. Mikor már egy gyermek van a családban, kevesebb idő jut egymásra. Az új helyzetet, pedig nehéz kezelni, úgy, hogy megszoktuk, a másik fél csak velünk foglalkozik. Éppen ezen okok miatt, nem ritka az olyan eset, hogy az apuka féltékeny lesz saját gyermekére. Hisz az anyuka minden idejét a babájával tölti, és nem törődik úgy párjával, mint ahogy, az annak idején megszokta. Az ilyen eseteknél nem szabad a homokba dugni a fejünket, és várni, hogy majd maguktól megoldódjanak a problémák - le kell ülni és közösen meg kell beszélni. Ugyanis ha nem sikerül megoldani, tovább romolhat a helyzet, és legrosszabb esetben akár válás is lehet a vége.
Nagyon sok esetben, esnek át az anyukák a ló túloldalára, és párjukat teljesen kizárják az életükből. Attól, hogy édesanya lett, még nem jelenti, hogy feleségként nem kell helyt állnia. Nagyon fontos, hogy mindig szakítsunk időt egymásra, a kettesben való kikapcsolódásra. Lehetőség szerint, de legalább hetente egyszer, szervezzünk közös programokat. Menjünk moziba, vacsorázni, vagy kirándulni!
Ugyanakkor ne sajátítsuk ki gyermekünket, az apukát is aktívan vonjuk be a gyermeknevelésbe. Nem egy olyan történetet hallottam, hogy az édesanya teljesen kisajátította gyermekét, aminek idővel komoly következményei lettek.
Nemcsak a szülők kapcsolata, de a család egész élete megváltozik. A megszokott ritmus, az eddigi életvitel teljesen átalakul. Most már nem egymáshoz, hanem a babához kell alkalmazkodni. Minden párkapcsolatban megvannak a közös programok, események, amik állandó jellegűek, s amelyek a baba érkezésével teljesen felborulnak. A megszokott baráti összejövetelek, a kerti bulizások, az éjjeli kimaradások addigra már régi szép álomnak tűnnek. Helyette az új életforma veszi kezdetét, ahol már minden a baba körül forog. A szükségletek, igények is megváltoznak. Már nem az lesz a fontos, hogy én tudjak magamnak venni dolgokat, hanem hogy gyermekemnek mit tudok venni. Már nem a divatüzletek lesznek a legfontosabbak, hanem a bababoltok.
Jobb esetben ilyenkor minden a baba körül forog - ami teljesen normális. Sokaknak nehéz megbarátkozni a hirtelen jött változással. Ez így van rendjén, nem baj, ha valaki nehezebben kezeli a hirtelen jött változásokat, és segítségre szorul. Ma már számos kismamaklub készíti fel a családokat a szülővé válás rögös útjára. Ha bizonytalanok vagyunk, vagy netán kételkedünk, bátran forduljunk segítségért!
Koczka Kinga