A mágnesterápiának rendkívül gazdag múltja van a gyógyítás történetében, a mágnesesség pozitív élettani hatásait már több ezer évvel ezelőtt ismerték az orvosok. A tradicionális kínai, görög, hindu gyógyítás kulcsfogalma volt az egyensúlyi állapot elérése és megtartása, melynek egyik eszköze a mágneses tér alkalmazása volt. Ez nem csoda, hisz az élőlények a Föld mágneses erőterének jelenlétében alakultak ki, és ez a hatás kitörölhetetlen belőlünk.
Bár évezredeken keresztül használták a mágnest gyógyításra, de csak Pauling, egy XX. századi kémiai Nobel-díjas tézisén keresztül vált nyilvánvalóvá a mágnesterápia egyik fő hatásmechanizmusa.
Azt állította, hogy a vérben lévő hemoglobin mágneses jellegű a benne lévő vastartalom miatt.
A mágnesesség terápiás alkalmazásának egyik összetevője tehát éppen az, hogy az élőlényeket körülvevő mágneses tértől függ, hogy mennyi oxigént szállít a vérben levő hemoglobin.
A mágnes felgyorsítja a véráramlást, a sérült, gyulladt, beteg testrészhez így rövidebb idő alatt jut oxigén, mely aztán a sejtanyagcsere gyorsításával segíti a szöveti regenerálódást, a gyógyulást.
Az orvoslás történetében a mágnes kezdeti alkalmazása vagy mágneskövekkel vagy mágneses porral történt, melyet borogatás formájában helyeztek a kezelendő sebes, gyulladt, sérült felületre. A leggyakrabban köszvény, reuma, ízületi problémák, érbetegségek esetén alkalmazták, de szépészeti (bőrregeneráló) hatása is ismert volt.
Már India ősi szent írásaiban, a Védákban is szerepel a mágneses kezelés. Az ősi kínai gyógyászatban már 3500 évvel ezelőtt kihasználták fájdalomcsillapító hatását: innen származik az első feljegyzés is a mágnes gyógyító jellegéről. Egyiptomban is bevett módszer volt a mágnesterápia: Kleopátra szépségének és fiatalságának megőrzéséért használta. Az ókori görögök is segítségül hívták a gyógyító mágnesességet, Arisztotelész és Plinius is említi a mágneskő gyógyító erejét. Kr. u. 1000 körül a perzsa orvoslásban is megjelent a mágnesterápia, elsősorban a görcsök és a köszvény gyógyításában alkalmazták.
A nyugati orvoslásban később bukkant fel a mágnesterápia: a XVI. században Paracelsus a sérvet és a köszvényt gyógyította mágnessel, I. Erzsébet orvosa, William Gilbert pedig kiadott egy könyvet De Magnete (A mágnesről) címmel, melyben a mágnessel való gyógyításról szerzett, addigi ismereteket összegzi. A mágnesterápia történetében a XVIII. században élő Franz Anton Mesmer is elévülhetetlen érdemeket szerzett, hiszen ő volt az, ki a mágnes általános gyógyító-regeneráló hatását felvetette. Állítása szerint a mágnesesség mindent áthat, és befolyásolja az élőlények testi folyamatait. A betegségeket szerinte egyensúlyzavar okozza, a mágnesesség pedig segít az egyensúlyhoz való visszatérésben. Láthatjuk, hogy bukkan fel pár ezer évvel később ismét az „egyensúly” fogalma az orvoslásban.
Az elektromágnesesség történetében fontos állomás, hogy Hans Christian Orsted dán fizikus felfedezte, hogy a mágnestűt kitéríti az elektromos áram, és publikálta kísérleteit.
André-Marie Ampere francia fizikus, (akit inspirált ez a felfedezés), bizonyította be, hogy az áramjárta vezeték hasonló tulajdonságokkal bír, mint a mágnes. Ampere az elektromos áram és az általa keltett mágneses tér összefüggéseinek vizsgálata nyomán új tudományágat hozott létre, az elektrodinamikát.
| Pulzáló mágnesterápiás eszközök: ALMAG-01, MAGOFON-01 |
|
Az elektromágnesesség felfedezésével rájöttek, hogy a mágneses teret szabályozott módon is lehet változtatni, majd a modern technika lehetővé tette váltakozó és pulzáló elektromágneses erőterek alkalmazását is a terápiás gyakorlatban.
Az utóbbi évtizedekben számos kutatást folytattak a pulzáló elektromágneses mezőt létrehozó eszközökkel: keresték a gyógyításban leghatékonyabb mágneses térerőt és az ideális frekvenciát.
Ma már számos egészségügyi intézményben használnak terápiás céllal mágnesterápiás eszközöket világszerte.
A mágnesterápiás eszközök fejlesztésében Japán, Kelet-Európa és az Egyesült Államok egyaránt élen jár.
Réti Petra
