Újévi fogadalmak I. - Váltson életmódot!
Az újévi fogadalmak általában azért nem szoktak működni, mert túlságosan radikális változásokat követelnek az embertől. Kevesen képesek egyik napról a másikra lerakni a cigarettát, 20 kilót fogyni, vagy éppen rászokni a rendszeres edzésekre.
Hogy mit érdemes tenni? Kitűzni a célt, és kis lépésekkel, de határozottan közeledni felé! Minden jelentéktelennek tűnő, apró lépés sokkal többet számít, mintha nem tenne semmit! Elég hát a fellengzős fogadalmakból, koncentráljon mindig az orra előtt levő aprócska lépésre!
Szánjon több időt az alvásra!
-
Több cikkünk is foglalkozik azzal, milyen káros kialvatlanul élni. A kialvatlanság hasonló a részegséghez: lelassulnak tőle a reflexei, a hibalehetőségek száma jelentősen megnő, intellektuálisan töredékét teljesíti annak, amire képes.
-
A nem kielégítő melatonin-termelődés a rák egyik rizikófaktora, a váltott műszakos és az éjszakai munkát végző nők fokozottan ki vannak téve a veszélynek.
-
Komoly hangulatzavarok is kialakulhatnak, pláne akkor, ha alvászavarok kísérik a krónikus alváshiányt, azaz, ha már akkor sem tud elaludni, ha véletlenül időben ágyba került.
-
Az éjszakai internetezésről, tévézésről maradéktalanul szokjon le, semmi nem lehet olyan fontos, mint az egészsége.
-
Első lépésként pótolja be a kimaradt alvást, hétvégénként aludjon sokáig, és iktasson be rendszeresen délutáni alvást is!
-
Hétköznap esténként feküdjön le legkésőbb 22.00-23.00 között. Az éjfél előtti alvás jóval pihentetőbb!
-
Minimalizálja az éjszakai kimaradásokat, ne bulizza át az éjszakát, csak maximum szilveszterkor és a születésnapján! Ugyanez vonatkozik a határidős munkákra is – 30 felett minden kihagyott éjszakát triplán meg fog érezni.
Szokjon le a dohányzásról!
-
A hagyományos felfogás az, hogy a dohányzás szenvedélybetegség, és nagyon nehéz abbahagyni. De biztos, hogy ez igaz?!
-
Ugyanis semmi nem szól a dohányzás mellett! Jövőre 800 Ft körül lesz a cigaretta ára, tehát, ha csak napi 1 dobozt szív, akkor is 24 ezer Ft-ot dob majd ki a szemétbe havonta. Megéri?
-
A szórakozóhelyeken egyre szigorúbb szabályozás lép majd életbe, rövidesen mindenhol meg lesz tiltva a füstölés. Maximum lerobbant sörözőkbe mehet barátaival.
-
Ha mást nem, azt biztosan utálja, hogy haja, ruhája mindig egy kicsit ápolatlannak, áporodottnak hat, hogy hiába most hajat, hiába használ parfümöt, a bagószag elnyomja.
-
Vegye meg Allen Carr könyvét, a Rövid úton leszokni a dohányzásról-t, hiszen ami több millió embernek segített, önnek is hasznos lehet!
-
A dohányzás többnyire a szorongással függ össze, a dohányosok jó része szorongásoldásként füstöl, sokkal könnyebb lesz letennie a cigit, ha végre szembenéz azzal, ami nyomasztja.
Táplálkozzon egészségesebben! Előzze meg a betegségeket!
-
Nyilván az a leghatékonyabb egészsége érdekében, hogy év elején lúgosító diétába fog, vagy megpróbál léböjtkúrát tartani, de ha ezt túl nagy vállalásnak érzi, már az is segít, ha néhány alapszabályt bevezet.
-
Cukrot és fehér lisztet ne fogyasszon! Nyírfacukorral/Steviával és tönkölybúza liszttel tudja ezeket helyettesíteni főzésnél.
-
Hús helyett inkább halat fogyasszon!
-
Szigorúan kerülje a sóval tartósított vagy füstölt élelmiszereket, a konzerveket, a gyorséttermeket, az alkoholt, az édességeket és a nyílt lángon égetett húsokat!
-
Vannak olyan egyszerű táplálkozási-fűszerezési ötletek, melyeknek nagyon komoly betegségmegelőző hatásuk van, pl. a kurkumát a kutatók nagyon hatékonynak találták szájüregi rákok esetén, a gyömbér is nagyszerű antioxidáns, és szintén hatásos a rákos sejtek ellen. A rozmaring, oregano, kakukkfű, bazsalikom , menta is hozzájárul ahhoz, hogy megakadályozza a rákos sejtek terjedését a testben.
-
A citrusfélék és a bogyós gyümölcsök (málna, áfonya, eper, szeder) polifenoltartalma szintén elősegíti a rákkeltő anyagok eltá volítását a testből. Ha mást nem, egy-egy gránátalmát egyen meg néha, mert antioxidáns-tartalma nagyon magas!
-
A folyadékbevitelre mindig figyeljen oda, napi 2-3 liter víz nélkülözhetetlen!
Fogyasszon folyamatosan minőségi táplálék-kiegészítőket és vitaminokat!
-
Hazánkban még nincs igazán kultúrája a vitamin-fogyasztásnak, ez onnan mérhető le, hogy szezonálisan, az őszi-téli időszakban fogy több vitamin.
-
Ez annyit jelent, hogy az emberek többsége nem fogyaszt folyamatosan vitamint, nem figyel oda a megelőzésre, csak akkor kapkodja be, amikor már megbetegedett.
-
Pedig egy jó minőségű multivitamin (pl. a Highland-tól a Simply 4 Energy), egy hőkezelés nélkül előállított probiotikus joghurt (mint a FitLine All-In joghurtja), és a nagyon magas polifenol-tartalmú, bevizsgált grapefruitmag csepp (Grape Vital) folyamatos, rendszeres szedésével már meg is teremtette szervezete „védőpajzsát”.
Mozogjon, kiránduljon a szabadban!
-
Mindig szánjon időt az aktív pihenésre!
-
Nincs, ami fontosabb lenne szervezete számára, mint a fény és a levegő!
-
Sportoljon, kiránduljon, kertészkedjen a friss levegőn, élvezze, ahogy visszatalál a természethez!
-
Vonja be az egész családot, a nagyszülőket éppúgy, mint a kicsiket! Járják be együtt az ország legjobb botanikus kertjeit, vadasparkjait!
Tóth Ágnes