Pár éve minden karácsonykor elkészítem ezt a zamatos, édes-mézes-gyümölcsös-fűszeres itókát. Kitűnő ajándék, de ünnepi dekorációnak sem utolsó.
Fűszeres ízével és illatával gondoskodik a karácsonyi hangulatról.
(A mennyiségek 0,5 – 0,7 literes üveghez vannak számolva.)
házi szilvapálinka
4-5 szem aszalt szilva (biot választottam, mert egyrészt garantáltan nem vegyszerezett a gyülmöcs, másrészt nincs benne sem kén, sem tartósítószer, ilyesmit ugyanis nem érdemes áztatni)
1 egész rúd fahéj
1 db szegfűszeg
2 evőkanál akácméz
no és pofás üveg az esztétikum kedvéért
A szilvát kisebb darabokra vágtam, hogy beleférjenek az üvegbe. (Volt egy nagyobb szájú palackom, abba egészben is belefértek a szilvák, úgy nagyon jól mutat, mikor már megdagadnak a szemek.) A gyümölcsdarabkákat belepotyogtattam az üvegbe, majd rácsurgattam a mézet. Tölcsérrel félig öntöttem az üveget pálinkával, bedugaszoltam, majd óvatosan addig rázogattam, forgattam, míg a méz fel nem oldódott benne. Ezután újra kinyitottam az üveget, beleejtettem a fahéjrudat, a szegfűszeget, majd teleöntöttem pálinkával. Fogyasztás előtt legalább három-négy hétig célszerű érlelni, ennyi idő alatt a gyümölcsszemek szépen megdagadnak, az aromák kioldódnak-összeérnek, de persze minél tovább áll, annál zamatosabb lesz. Az "érés" ideje alatt érdemes naponta összerázogatni, megforgatni.
Veróczky Magdi
Ez a pályázat Kreatív Hobby karácsonyi dekorversenyünkre érkezett! Küldje el ön is alkotását!
A legnépszerűbb dekorációk, ajándékok, és csomagolások beküldőit értékes ajándékcsomaggal jutalmazzuk. Bővebben >>