Az év végi ünnepek közeledte sokakban vegyes érzéseket kelt. Vannak, akik előre félnek, mert a hatalmas kiadásokat, a pénztárnál kígyózó végeláthatatlan sorokat, a konyhai feladatok nyomasztó terhét látják maguk előtt.
Olyanok is akadnak, akik elmenekülnek az ünnepek elől, inkább bevonulnak munkahelyük erődjébe, hogy ne kelljen szembesülniük mások örömével, esetleg saját fájdalmukkal, magányukkal. A legjobb persze a gyerekeknek, akik már hetek óta azt számlálgatják, hányat kell még aludni.
Mire is valók az ünnepek? Minek minden évben ez a hatalmas felhajtás? Túlracionalizált és -funkcionalizált világunkban szükség van-e még egyáltalán ilyen megkülönböztetett időszakokra?
Rasmussen dán sarkkutató egyik expedíciója során feljegyzett egy ősi eszkimó legendát, amely szerint az idők kezdetén egy vadászó eszkimó fiút elragadott egy hatalmas sas. A fiút – várakozásával ellentétben – az óriási madár nem azért ejtette foglyul, hogy megegye, hanem, hogy megtanítsa, miként kell igazán élni. Az „életvezetés-képzés” – ahogyan ma neveznénk – legfontosabb tanítása az ünneplésről szólt.
A sas megtanította a fiút táncolni, énekelni, ünnepi sátort készíteni, és azt is elárulta neki, hogyan kell sok embert meghívni és megvendégelni. A kiképzés után visszavitte a falujába, ahol az élet egy csapásra megváltozott. Az emberek élete az ünnep felfedezése révén boldogabb, kiegyensúlyozottabb és egészségesebb lett… Ez a régi mítosz olyan dolgokat árul el az ünneplésről, amelyek a mi felvilágosult, posztmodern kultúránkban is megállják a helyüket!
Bármennyire is furcsán hangzik, de ezt a megállapítást még a mi elvilágiasodott, és a vallásos értékeket látszólag megtagadó társadalmunk is elfogadja. A legnagyobb ünnepeink vallásos eredetűek!
A nem vallásos családok is karácsonyfát állítanak, és ajándékokat vesznek gyermekeiknek. Az adventi időszak számukra is várakozást jelent, amikor – kimondva-kimondatlan – megpróbálnak megvalósítani valamicskét Jézus szeretetpéldájából.
A húsvét és a pünkösd is munkaszüneti napnak számít, amikor egy egész ország fejezi ki ragaszkodását keresztény gyökereihez. Lehet, hogy sokaknak idegen mindaz, amire ezek az ünnepek emlékeztetni igyekeznek, mégis mindenki érzi, hogy ezeket a napokat átjárja valami különös légkör.
|
Összekötve Istennel… |
|
Elgondolkodott már azon, hogy miért éppen hétnapos időegységekre bontva éljük mindennapjainkat? A napot mint időegységet a Föld saját tengelye körüli forgása határozza meg. A hónapot a Hold forgásából vezetjük le, amelyet a Föld körül tesz. Az évet pedig a Földnek a Nap körül tett forgásából származtatjuk. A hétnapos beosztást azonban semmilyen csillagászati jelenség nem indokolja. A szabályos, ismétlődő hétnapos ciklusra egyetlen kézzelfogható forrásunk van, ez pedig a Bibliában feljegyzett teremtéstörténet. A hétnapos időbeosztást is Isten adta, hogy hat munkanap után legyen egy teljes napunk az ünneplésre, a pihenésre és a feltöltődésre. Ez olyan közös örökségünk, amellyel minden nép – kultúrától, földrajzi elhelyezkedéstől és vallástól függetlenül – kifejezi az Istennel való mély összekötöttségét. |
Az ünneplés középpontjában mindig a másik felé fordulás áll. Meghívjuk otthonunkba azokat, akikkel a hétköznapok forgatagában csak futólag találkozunk egy elkapkodott „Hogy vagy?” kíséretében. Hetekig, olykor hónapokig gyűjtögetjük a pénzünket, hogy egy személyre szabott ajándékkal kifejezzük érzelmeinket szeretteink iránt, akiknek a szürke, dolgos időszakokban nem mindig tudjuk elmondani, hogy mennyire fontosak a számunkra.
És amikor figyelmünket teljesen a másik felé irányítjuk, akkor az a csoda is megtörténik, amely az ünnep ajándékozójával köt össze bennünket. A másikhoz való odafordulásban – ebben a jellegzetesen isteni cselekményben – úgy érezzük, magunk is közelebb kerültünk Istenhez, valami olyat tettünk, amitől mi, emberek minden más élőlénynél magasabb rendűek vagyunk. Ilyenkor válik különös módon felismerhetővé bennünk az Isten képmása.
Az ünnep lényege nem a sütés-főzés-takarítás, az idegesítő sorban állás az ajándékboltban, majd pedig az ünneplés utáni romok eltakarítása. Ez csak egy kis része, aminek nem engedhetjük meg, hogy az összes erőnket feleméssze. Az ünnep lényege a találkozás, a közösségápolás Istennel és emberrel.
Minden más csak körítés, ha úgy tetszik, a keret, amely a kép szépségének kiemelésére és hangsúlyozására hivatott, de nem maga a kép, amely a teljes figyelmünket igényli és leköti.
Az ünnep örömteli esemény, amely vidámságával és szépségével felfrissít, és új élettel tölt fel. Lehet élni ünnepek nélkül is, de minőségében óriási különbség van a két életforma között. Ezt a saját életemben volt alkalmam megtapasztalni. Egyetemi éveim alatt egyszerre több munkahelyen is dolgoztam, hogy el tudjam tartani a családomat.
Az ünnepnapokról úgy gondolkodtam, hogy azok is ugyanolyan napok, mint az összes többi, ezért minden fenntartás nélkül végigdolgoztam karácsonyt, újévet, húsvétot, szombatot, vasárnapot, meg mindent, amit lehetett. Ráadásul a nagyobb ünnepeken 50%-kal többet is fizettek, ami igen erős motivációs tényező egy egyetemista számára.
Egy ideig ez működött is, csak azután egyre gyakrabban vett erőt rajtam valami rejtélyes eredetű üresség és fásultság érzése. Gyakran már reggel fáradtan ébredtem, és úgy éreztem, semmi kedvem az élethez. Feltűnően többet veszekedtem a feleségemmel, túlreagáltam a fiam apró csínytevéseit, és egyre nagyobb undort éreztem, amikor a nap végén a tükörbe néztem…
Végül el kellett jutnom arra a felismerésre, hogy radikális változtatásra van szükségem: kellenek az ünnepek, kell a pihenőnap és kell a szabadság! Magamnak és a családomnak teszek jót azzal, ha megvédem ezeket az időszakokat és nem élek vissza velük.
Bármennyire is csábító a hétvégi pótlék, az ünnepi jutalék és minden más anyagi előny, amellyel a munkahelyünk a legszebb pillanatainkban is magához akarna láncolni bennünket, a családdal töltött ünnep megfizethetetlen!
Hiszen, még ha anyagi javakhoz is jutunk, a szeretteinket rövidítjük meg azzal, ha nélkülünk kell eltölteniük az ünnepi időszakot! Minden jutaléknál többet érnek a fahéjillatú, gyertyafényes, szívet melengető órák, az ünnepi ebédek, vacsorák! Különös szükségünk van ezekre az időszakokra, mert minden ünnep közelebb hoz bennünket egymáshoz, kizökkent a mindennapos rutinból, a megszokásból, a fásultságból, és helyet teremt a fejünkben az új impulzusok befogadására. Ettől kapunk új lendületet a munkánkhoz, felfrissülünk, kipihenjük magunkat, és lesz erőnk mosolyogni, kedvesnek lenni. Ezt pedig, észre fogják rajtunk venni, és vissza fogják jelezni.
Ne féljünk az ünnepektől, hanem használjuk ki mindazt a jót, ami bennük rejlik!
Mihalec Gábor