Lüktet a fejünk, forog az egész világ, a szánk olyan száraz, mint a Szahara, és az ember úgy érzi, perceken belül öklendezni kezd. Jóból is megárt a sok. Üdvözöljük a Másnaposság Földjén!
El kell ismerni, az alkoholtűrés személyenként igen eltérő mértékű lehet, de akárhol húzódjon is a mérce, rengetegen olyan nagy kedvüket lelik az alkohol okozta ideiglenes eufóriában, hogy nemcsak annak az egészségre gyakorolt potenciálisan károsító hatásáról feledkeznek meg, hanem az elkerülhetetlen másnap reggeli hatásáról is.
Bár úgy tűnik, mintha az alkohol stimuláló hatású lenne, lényegében idegnyugtató szerként működik, lelassítja a test valamennyi funkcióját beleértve az izom-összehúzódást, a reakcióidőt, emésztés és a gondolkodási folyamatot is. Továbbá számos alapvető fontosságú tápanyagot von el a szervezettől.
Az alkohol amellett, hogy a kiszáradás érzetét kelti, erősen igénybe veszi a májat is, amely keményen dolgozik, hogy semlegesítse az italozás hatását, és lebontsa a szeszesital összetevőit.
Amennyiben az italozást kiadós étkezés kíséri, vagy ha az este folyamán óránként mindössze egy pohár alkoholt fogyasztunk, közben pedig vízzel semlegesítjük a hatását, a máj hatékonyabban képes működni.
Ha azonban hosszú időn keresztül és túlzott mértékben fogyasztunk szeszesitalt, akkor a májunk is előbb-utóbb szenvedni kezd. Egy idő után képtelen lesz a szervezet méregtelenítésére, mint ahogy a glükózt és a zsírt sem tudja lebontani, és az alkoholt sem képes az anyagcsere útján átalakítani.
Számos olyan tápanyag létezik, ami elősegíti a máj méregtelenítését, az alkohol azonban gátolja a tevékenységüket a szeszesital hatására a máj kilöki a benne felhalmozódott folsavat a véráramba, és emiatt folsavhiány keletkezik. A folsav és a B12-vitamin a vörösvértestek kialakulását segíti elő.
Amikor valamelyik alapvető tápanyag szintje drasztikusan csökken a szervezetben, a teljes belső vérháztartás kompromisszumra kényszerül. Ezért olyan sápadt a másnapos ember.
Soha ne próbálkozzunk kávé segítségével kijózanodni! Vizelethajtó szer, ami kiüríti a szervezetből a folyadékot, így az alkohol még koncentráltabb formában lesz jelen.
Ne igyunk grapefruit-levet alkohollal, mert az csak erősíti a toxikus hatást.
Lefekvés előtt igyunk meg legalább három pohár szénsavmentes vizet.
Ha az ivás miatt hányunk, azonnal hagyjuk abba az ivást! A testünk már túltelítődött alkohollal, a májunkat pedig egyenesen kiütötte az elfogyasztott mennyiség.
Ne feledjük, az alkohol már húsz percen belül kifejti a hatását, és több mint egy óráig tart, amíg a szervezet az egyes adagokat feldolgozza. Próbáljunk meg felváltva inni: az alkoholtartalmú italt egy pohár vízzel öblítsük le.
Igyunk meg egy 500 mg őszbogáncsból (Carduus glaucus), 2 g ligetszépeolajból, 1 g C- és B-vitaminból álló koktélt, mielőtt este bulizni megyünk. Reggel ugyanezzel az összetétellel kezdjük a napot. Így akár el is kerülhetjük a másnaposságot.
Forrás: Csodakoktélok másnaposság ellen